Kerényi Károly: A tánc

abakanowicz tancolo dobfejek Abakanowicz

Minden labirintus-kutatásnak a táncból kellene kiindulnia. A labirintus-táncokról és -játékokról szóló irodalmi és régészeti bizonyítékok időben és jellegüket tekintve is a legősibbek. Csak a labirintus figurája – mint kifelé vagy befelé tartó spirál (vagy meander) – megy vissza régebbre a mediterrán térségben. Ám a figura magában néma és időtlen: egy emberi őskifejezés, ami mindig megelevenedik, ahol csak megjelenik. Csak további kidolgozás során kezd el magáról szólni. Ilyen volt a maro-tánc és a vele összefüggő Hainuwele-mitologéma. Labirintus-tánc Görögországban először az Iliászban kerül említésre és bemutatásra (18. 590). A labirintus nevet Homérosz nem említi. Az előbbiek alapján ez természetes. Eredetileg ugyanis nem azt nevezték labürinthosznak, amit a tánc jelenített meg, nem a mitikus helynek tekintett halált, ahová az ember bejut és ahonnan talán újra ki is jut, hanem olyasvalaminek, ahol az ember megpillantotta vagy amin keresztül megjelenítette: előbb egy földalatti létesítményt, majd pedig a mondabeli épületet. A ’labürinthosz’ szónak a táncra vonatkoztatása nem volt elengedhetetlen. A labirintus-táncok rendeltetése minden esetben éppoly bizonyos, mint a labirintus-spiráloké: vagy a mitologikus személyek, vagy a forma, vagy mindkettő révén.

Homérosz egy tánctérről (khórosz) tud, amelyet Daidalosz Knósszoszban Ariadné számára készített. Ezen ifjak és szüzek táncoltak, akárcsak ama híres tánctéren, amelyet Héphaisztosz ábrázolt Akhilleusz pajzsán: egymást kéztövön fogva „jól értve a táncot, a lábuk könnyen emelték, mint ha korongját, mely tenyerébe jól illik, fazekas próbálja ki, perdül-e vajon”.1 Tehát az egész összefüggő csapat körben forgott, mint egy korong pereme. De hosszú sornak kellett lennie, mert hamarosan úgy adódik, hogy „sorokat képeztek, s szembe szökelltek”. Ennek szükségképpen be kellett következnie, amennyiben a sor fordulóján spirálvonalba vagy a bonyolult kerülő-labirintus figurába fordult: az élen táncolók az utánuk következőkkel párhuzamosan ellenkező irányba mozogtak. Ez egyaránt érvényes a két említett labirintus-formára. Alapsémaként feltételezhetünk egy labirintusfigurát, és éppen ezt a feltevést az antik források sokszorosan igazolják. Elsőként Daidalosz és Ariadné említése Homérosznál. Másodsorban a scholionok megjegyzései: Thészeusz ezt a táncot a Minótaurosz fölötti győzelme után a megmentettekkel járta, miközben a Labirintusban megtett útját – bemenetelét és visszajövetelét – utánozta. Ezt a táncművészetet Daidalosztól tanulta.2 Eusztathiusz kommentárjában maradt fenn régi vágású tengerészek említése, akik még képesek voltak a sok fordulatos táncot eljárni.3 Az archaikus művészet egyik nagyszerű vázafestménye a táncolókat ábrázolja: az ún. Francoise-váza. Ezen Ariadné néző, miként Hainuwele vagy a „Szűz” az északi Jungfrudansban.

További megerősítést jelent az Aphrodité tiszteletére bemutatott déloszi tánc, aki ott ugyanúgy Ariadné egy magasabb rendű formája volt, mint Ariadné Aphrodité Amathuszban.4 Ez a forma feltételezi Aphrodité halálát (az Amathusziak mutatták Ariadné Aphrodité sírját),5 így aztán egyúttal egy Perszephoné-alakról beszélhetünk:6 egy olyan istennőről, akinek az ideája – pontosan Perszephoné lényének megfelelően – egyesítette az életet és a halált. A déloszi kultusz-legenda szerint Tézeusz hozta magával ennek az istennőnek a kultusz-képét, Daidalosz művét és Ariadné ajándékát7 – és társaival először mutatta be azt a táncot, amely a Labirintust utánozza.8 Ezzel a menekvést ünnepelték olyképpen, hogy a tánc azt a halálosat jelenítette meg, amitől megmenekültek. A labirintus-járásra éjjel került sor. A Déloszon talált számlafeliratok említést tesznek lámpásokról, amelyeket az Aphrodité-ünnep táncainál használtak.9 Kötelek említése ennél az ünnepnél nem egészen bizonyos. Egy görög táncnál használatos kötelet római szerzők említenek,10 az Alvilág istennőjének és az elrabolt lány Perszephoné ünnepénél említi Livius:11 Per manus reste data virgines sonum vocis pulsu pedum modulantes incesserunt („a szüzek mindnyájan megfogtak egy kötelet, majd éneküket lépéseik üteméhez igazítva vonultak tovább”) – így mutatták be görög mintára a chorus Proserpinaet Rómában. A táncosok egy kötelet ragadtak meg a táncfigura bemutatásakor. Erre különösen a bonyolult spirál-táncnál volt szükség. A déloszi tánc irányát abból lehet kikövetkeztetni, hogy egy olyan oltár körül került bemutatásra, amelyet csupa baloldali szarvból építettek föl.12 A bal a halál iránya.13 A tánc tehát, csak úgy, mint a maro-tánc esetében, a halál felé irányult, hogy végül az élet eredetéhez vezessen. A kötél mint elengedhetetlen tartozék, és a tánc különös neve – geranosz, „daru-tánc” – két olyan megkülönböztető jegy, amelyeket behatóbban kell szemügyre venni.

A kettő azért tartozik szorosan össze, mert a körtánc vezetőjének neve geranulkosz.14 A név azt fejezi ki, hogy ezeket a „darvakat” vezetőjük „húzza”: mintha a táncosok Ariadné fonalát tartanák a kezükben. Miként az először legombolyítva, majd felgombolyításra került, ugyanúgy vezeti kötelük a geranosz-táncosokat először be, aztán vissza. Az irány ugyanaz: a spirál középpontjában a táncos megfordul, míg folytat egy mozgást, ami kezdettől fogva egy láthatatlan középpont körüli mozgás volt. Ám ettől kezdve nem a halál, hanem a születés irányába tart. Ez illik Déloszhoz, Apolló szülőhelyéhez. Volt, aki úgy vélte, hogy a Livius által leírt tánc „görög, apollóni” kellett legyen.15 Ez nem egy kimerítő meghatározás. Még két elemet kell tekintetbe venni: az asszonyi, a születésnek megfelelő és a régi mediterrán elemet. A déloszi számlákon Artemisz, továbbá kivált Artemisz Britomartisz ünnepének táncait is említik ugyanazon kellékekkel.16 Britomartisz egy krétai Artemisz-alak, aki ugyanilyen jogon krétai Perszephoné-alaknak is nevezhető. Krétai kapcsolatok és a rokonság a Perszephoné-kultusszal ebben az esetben is felmerülnek. Artemisz a szülés istennője is volt Déloszon, testvére Apolló születésénél is jelen volt.17 Mindhárom istennőnek – Artemisz, Britomartisz, Perszephoné – a halálhoz vagy a születéshez, avagy mindkettőhöz köze van. Ha a táncformához keresünk párhuzamokat, akkor sokat találni, főként a Balkánon, de a legfeltűnőbbek a ma még élő dél-olasz és görög női táncok: azok, amelyeket Olaszországban jellemző módon trattának neveznek (trarre = húzni);18 a korfui, a megarai húsvéti női tánc,19 hogy csak néhányat említsünk. Egy ruvoi sírban talált női kórus-ábrázolást is ilyen példákkal vetettek össze.20 Itt is, miként a korfui tánc esetében, férfiak vezetik a körtáncot. A nők keresztbe font karral, egymást kölcsönös kézen fogva követik, ami azért feltűnő, mert a kéz megfogása a görög táncban ritkaság.21 Ezeket a nőket viszont pont a kezüknél fogva húzzák. A minden férfit kizáró női kultuszban – mint amilyen Déméter és Persephone kultusza – a kórus a Thesmophoria bemutatói közé tartoznak, ahol a táncosnők egymást szintén kézen fogják és körbe vezetik.22 Ide tartozik az a tánc is, amire Terentius utal: tu inter eas restim ductans saltabis.23 Ezekkel a szavakkal jellemzi egy olyan férfi álláspontját, aki megtűri házában a női világ déméteri-kiengedett tobzódását. Ez a vonal olyan övezetbe vezet, ahol elsősorban a nők honosak: a halál és a születés körébe. Az alvilág felé tartó vonulás ebben az övezetben nem meglepő, és biztosan túl vezet az életen. De hogyan értsük azt, hogy akiket a geranoszban „húznak”, darvak? Azt gondolhatná valaki: mivel észrevették a saját és a darvak vonulása, a játék és a darvak bizonyos viselkedése közti hasonlóságot, utólag „geranosz” névvel illették.24 De még ekkor is felmerül a gondolat, hogy a táncosoknak a madarakkal történő ilyen azonosulásakor valami mélyebbről van szó. Messzemenő hasonlóságot véltek felfedezni a darvak tájékozódó röptei és a labirintus-tánc között, és szamoszi halászok, valamint parasztok megnyilatkozásai megerősíteni látszottak ezt. Görögország egyik ismerője erről tudósítván nem tudott megszabadulni a halál gondolatától: „Feltételezhető, hogy legalábbis eredetileg a geranosz nem csak a »darvak módjára járt táncot« jelenti, hanem a »táncot a darvak röpülése idején«, azaz hogy ősszel, Ariadné gyászünnepén táncolták.”25 Azon labirintus-bizonyítékokra hivatkozott, amelyekben a halál-gondolat olyan egyértelműen kerül előtérbe, mint az egyiptomi labirintusban Hérodotosznál,26 vagy a Varro által leírt Porsenna király sírjánál.27 Ő idézi a hadrumentumi labirintus-mozaik feliratát: hic inclusus vitam perdit 28 („akit ide bezárnak, életét veszti”). Mindez nem az eleven Labirintust, a geránosz-táncot, hanem csak a halott figurát jellemzi: a tánc utal a fogságra és szabadulásra, a halálra, és egyúttal azon túlra is utal.

A primitív táncosok azonosulásának mélységét és komolyságát minden etnológus tanúsíthatja. Itt egy ilyen primitív, helyesebben mondva ősrégi esettel van dolgunk, amit a labirintus-ábrázolások egyik legrégebbike bizonyít. Hosszú ideje már, hogy a truia-játékot ábrázoló traglitellai archaikus etruszk korsót a tárgyalt Homérosz-hely értelmezésére használták.29 A korsón hét fiatal táncoló harcos és két hasonképpen szakállatlan lovas látható. Az első lovas mögött egy majom ül, a második mögött – mintha mindketten onnan jönnének – a bonyolult labirintus alapformájának rajza van,30 ami a knósszoszi érméken csak Kr. e. 200 körül jelenik meg.31 A labirinthosz etruszk felirata: truia. A szó indogermán eredetű,32 az etruszkba bizonyára a latinból került és „kavargó tánc” jelentésű; hozzá a kicsinyítő – trulla a truahoz latinul – „kavaró”. A rajz a Vergilius által leírt Trója-játéknak felel meg: alternis orbibus orbes impedunt.33 Vergilius a krétai Labirintushoz, de a delfinek játékához is hasonlítja. Az Aeneis 5. énekében az ún. Ludus Troiae vagy Troiae decursio koronázza meg Anchises játékait. Vergilius leírása szerint ez az ifjak versengése, egy antik megfigyelő szerint34 „tánc lovakkal” és „misztérium”. Mindenesetre a játék ősrégi volt, s bár más stílusú, alapjában a görög labirintus-tánccal megegyező. Az egyiket nem lehet a másikból levezetni, és ennek ellenére az etruszk truia-játékosok pajzsukon egy nagy madár képét viszik. Ezáltal a madarakkal történő azonosulás nagyon régimódi, lényeges vonásnak bizonyul.

És e helyt gondoljunk még egyszer a kötélre, amelynek használata a labirintus-figura nehézsége folytán indokoltnak tűnt. De vajon a nehéz táncfigurák nem annál könnyebben oldhatók meg, minél szabadabban mozognak a táncosok? Egy madár-tánc kivált feltételezi a szabad lebegés képességét! Nos, nem könnyű magunkat egy daru-táncos állapotába képzelni. Ám talán következtethetünk erre egy olyan esetből, amelyben megint felbukkant a labirintus-élmény, és utólag le lehetett írni.35 Ez egy automatisme ambulatoire eset volt, egy holdkóros, és mégis tiszta emlékezettel, sőt hipermnesia mellett bejárt labirintikus körbejárkálás, egy circumambulatio, ahogy a rómaiak a rituális körbejárást nevezték. Először balra vezetett, aztán a közép elérése után jobbra. Ezt az élményt ismétlődően a „levitáció” jelensége kísérte. Aki ezt átéli, a földtől elemelkedés törekvését érzi, mintha egy erős szél akarná elragadni. Közben az embernek meg kell kapaszkodnia és valahogy a földhöz kell szögeznie magát. Ebben az esetben is ez történt: ezeket a mondatokat szinte szó szerint az orvosi leírásból merítem. De nem egy megbomlott elméről van szó. A páciensnő nem téved el, és az egész folyamaton egy „double conscience” mellett megy keresztül. Kerítésekbe, sőt egy szúrós bokorba kapaszkodik, hogy ne repüljön el és ne veszítse el e világot. Lehet, hogy a déloszi és dél-itáliai táncosnők számára a kötél ugyanerre a célra szolgált? Vagy mindkettőre: a figura pontos eljárására és a megkapaszkodásra? Vajon a geranosz-táncosok oly hevesen élték át a megszabadító szárnyalást, hogy meg kellett kapaszkodniuk egymásban és hozzá kellett kapcsolódniuk az evilági valósághoz? Semmi esetre sem szabad alábecsülnünk élményeik erősségét.

És végül a mai tapasztalatból emeljük ki azt, ami erőssége révén tűnik ki, de nem egy zavart elme élménye: „E circumambulatio végén egy óriási ammoniteszt36 fedezett fel a fűben. Rendkívüli hatással volt rá, elmélyülten szemlélte és el volt ragadtatva tőle. Kifejezetten az volt a benyomása, hogy nyilvánvalóan ez az, amit »keresett«.” Az ammoniteszeknél a spirál tiszta formájával lehet találkozni – amint az egyre nyilvánvalóbbá válik: a labirintus ősformájával.

(Tillmann J. A. fordítása)

Atheni-csatornafedel

(Athéni csatornafedél)

Az írás a Labyrinth-Studien. Labyrinthos als Linienreflex einer mythologischen Idee című tanulmányának 8. fejezete, in K.K.: Humanistische Seelenforschung, München-Wien, 1966.

MEGJELENT Pannonhalmi Szemle 2009/2.

COPYRIGHT fordítás: Tillmann J. A.

1 Devecseri Gábor fordítása.

2 Schol. Ven. AB ad loc.

3 Eustath. 1166, 17; az olvasatom palaion andródész.

4 W. F. Otto: Dionysos, 1933, 169.

5 Plutharkosz: Tézeusz 21; Call. Hymn. Del. 307.

6 L. Pallat: De fabula Ariadnea. 1891, 3.

7 Paus., 9.40.3.

8 Plutharkosz: Tézeusz 21; Call. Hymn. Del., 307.

9 Bull. Corr. Hell., 1882, 23, 189; Pollux, 4. 101. említi a két akrát, amit a körtánc vezetői, a kötélvivők tartanak.

10 Terentius Adelp., 752.

11 27. 37; F. Altheim: Terra Mater, 1931, 4.

12 Plutharkosz: Tézeusz 21; W. A, Laidlaw: A History of Delos, 1933, 30.

13 S. Eitrem: Opferritus und Voropfer, 1915, 41.

14 Hesyc

15 H. Diels: Sybillinsche Blätter, 1892, 91.

16 Bull. Corr. Hell., 1903, 70, 56.

17 Apollod. Bibl., I. 4. I.

18 F. Weege: Der Tanz in der Antike, 1926, 113. (tratta lehet a szirtosz fordítása)

19 J. Gerstenberg: Griechenland, 190.

20 Weege 113. és 172. ábra.

21 H. Diels: Das Labyrinth, Harnack-Festgabe, 1921, 68.

22 Aristophanész: A Nők Ünnepe, 953.

23 Terentius Adelp., 752.

24 Diels, i. m. 67.

25 R. Eilmann: Labyrinthos, HAlle, 1931, 78.

26 Hérodotosz: A görög-perzsa háború, 2.148; Diod. Sic., I.61.66; Sztrabón 17.811; A. Ermann: Die Religion der Ägypter, Berlin, 1934.

27 Id. Plinius: Természetrajz 36, 91.

28 S. Reinach: Rep. Des peint.,214,1.

29 O. Bendorf zu M. Büdinger: Die röm. Spiele und die Patriziat, Wien, 1891, 123. 3 .47.

32 Diels, i. m. 69.; G. van der Leeuw: In den Hemel is eenen Dans, De Weg der Menschheid, 1931, 25.

33 „Mások eközben előtörnek, majd hátra húzódnak, / és körök ellen kört alkotnak szemben a síkon, / fegyveres ütközetek látszat-képét alakítván” (Lakatos István fordítása), Vergilius: Aeneis, 5.585; H. v. Petrikovits: Klio, 1939, 209.

34 De ther. Ad Pis. Galenosz Írásai XIV 212 K ; Diels 70 szerint egy „valamivel Kr. u. 198-ban író orvos”, vö. Plut.: Cato min.,3.1, és Schol. Anth. Pal., 6. 286; Norden 189.

35 C. A. Meier: Zentralblatt für Psychoterapie und ihre Grenzgebiete, 1939, 284.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: