“a legjobb úton van a boldogság felé” – Beszélgetés Detlef B. Linke agykutatóval

szines ut - schwabenzugt A Schwabenzug Projekt – MOME-Staatliche Akademie der Bildenden Künste, Stuttgart – keretében készült kollektív munka

————————————-

Az ön számára mi a boldogság?

Tizenegy évvel ezelőtt Görögországban véletlenül felfedeztem egy apró halászfalut, ami egyetlen turista-térképen sem szerepel. Azonnal tudtam: ez az én Paradicsomom. Itt megtalálom a magam egyszerű boldogságát. Azóta minden évben egy hónapra odamegyek a családommal és írom a könyveimet.

Egyáltalán mi a boldogság?

Ezt csak hiányosan lehet körülírni, hiszen a boldogság nem cél és egyáltalán nem tartós állapot. Egy út, az a mód, ahogy élünk.

Mi jellemzi az életnek ezt a módját?

A boldogság a más emberekkel való együttlét megélését is jelenti. Az ember érez, szagol, hall, lát. És a világ egyetlen élőlényeként kifejlesztette a nyelv csodás művét. Aki képes a világ ízeinek kiélésére és ezeket másokkal is megosztja, a legjobb úton van a boldogság felé. A német “glücken” szó a középfelnémet “gelücken” szóból ered és jelentése: elér, eljut. A boldog ember eljut a valósághoz.

Mi köze a boldogságnak a valósághoz?

Nincs olyan ember, aki boldogság-gépezetre akarna csatlakozni, amely az agy prefrontális cortexét elektródákkal állandósan ingerelnék és erősebb szerotonin-termelést váltana ki, tehát boldogságérzetet keltene. Az ember szeretne a valósághoz viszonyulni. Vagyis, hogy a boldogság állapotának valamiképpen biztosítva kell lennie. És ehhez egy egész társadalom, az élet nagyobb összefüggése tartozik.

Ez magyarázza a hogyanját, de a miértjét még nem.

Az agy nem valamiféle hedonisztikus gépezet. Nem a valóságról lekapcsolódva működik, hanem összefüggésekben. Nem magáért létezik. Ezért is nem az áll az amerikai alkotmányban, hogy a boldogság a cél, hanem a boldogság követése. Ezért van az állam, a társadalom. Ez a szabadság keretfeltételének értelme. A társadalom ezernyi lehetőséget állít készenlétbe és az agyban ugyancsak adottak ezek a különböző lehetőségek. Ezáltal kiélhetem, megvalósíthatom a magam boldogságának nagyon individuális sajátosságait.

Hogyan működik a boldogságnak ez a megvalósítása az agyban? Követhető ez a folyamat?

Agyunk állandóan azon van, hogy nehéz helyzeteket dolgozzon föl. A boldogtalanság feldolgozása bizonyos tekintetben boldogságra vezet. Annak szóvá tevése, amit nem dolgoztam föl egészen, ami túlment felfogóképességemen – ez a boldogság folyamata, amit megélünk. Életünk java részét ezzel töltjük; ez az, amit élethossziglan belső monológban dolgozunk le. Agypszichológiailag ezt a folyamatot a még-nem-nyelvinek a jobb agyféltekéből a bal féltekébe tartó szóvá tevéseként lehet leírni. Számunkra, emberek számára ez a valóság keretében adott.

Miért oly nagy jelentőségű a nyelv az agy számára?

A nyelv nyilvánvalóan az agy kognitív teljesítményeinek egyfajta kódolása. Agyvérzéses páciensek esetében kiderült, hogy a nyelvi funkciók károsodása a motoros képességek csökkenésére vezet. Ennyiben elmondható, hogy a logosz, a szellem az agy számára funkciók lényegi orientálását végzi. Az agy nyelvi centrumaiból erős szervezőerő árad szét. A nyelv fejlődésének ezért van olyan rendkívüli jelentősége az evolúcióban, mivel nagyobb közügyek kialakítását is lehetővé tette. A főemlősök testi kontaktus-tchnikákkal általában csak 50 főig menő csoportokat tudtak képezni. Az emberi nyelv képes arra, hogy kétszáz embert közvetlenül szervezzen.

A boldogság mint az agy és a valóság közti kölcsönhatás. Karl Jaspers azt írta: “Igaz az, ami összeköt”. Ez azt jelenti, hogy minél inkább távolodunk a valóságtól, annál boldogtalanabbak leszünk?

Pontosan. Az emberre állandóan az a veszély leselkedik, hogy olyan boldogságot keres, ami lekapcsolja a világról és ezáltal boldogtalanságra vezet.

De akkor tényleg létezik-e akkor olyasmi mint valóság? Nem az agy konstrukciója a valóság?

Nagyon problematikusnak tartom azt az állítást, hogy mindent az agyamban konstruálok és a világot amúgy sem tudom megismerni. Ez a vulgáris konstruktivizmus, ami azt állítja: ha nem tudom megismerni a külvilágot, azt tehetem vele, amit akarok. Számomra nagyon is létezik a konstrukció egy síkja, de mi azzal konstruálunk, amit észlelünk, ami számunkra bizonyos keretek között adva van. Behatás ér bennünket, és ennek okán egy lovat nem tekinthetünk tehénnek. Ha külvilágunkat tetszőlegesen akarnánk megkonstruálni, az tetemes hátránnyal járna. Ezáltal tagadnánk a külvilági ingerektől való függőségünket. Ennyiben a boldogságkeresés mindig kísérlet arra is, hogy valóságérzékelésünket az agyunkban megerősítsük.

Ez azt jelenti, hogy a belvilág és a külvilág elválasztása változó?

Igen, feltehetően.

Ez a régi indiai vallási iratokra emlékeztet, a Védákra, melyekben ez a formula hygományozódott: “Tat tvam aszi” – “Ez te vagy”. A minden-egy leírása, amiben minden egymással összefügg és egymástól függ. Az ön agytevékenységről adott meghatározása hasonlóan hangzik: az agy információk révén alakítja magát.

Valóban. A sorsunk az a helyzet, amit a világban betöltünk. És mivel a világban minden összeköttetésben áll, a sorsomat nem akkor teljesítem be, amikor passzív vagyok és kívülről várok valamire, hanem abban a pillanatban, amikor egy döntést hozok. Vagyis magam határozom meg a sorsomat azáltal, hogy döntésemmel és megvalósításával befolyásolom a külvilágomat és ezáltal saját helyzetemet a világban.

Mi ez az “én”, ami a cselekvés mellett dönt?

Az én csak az agyi gondolkodásfolyamatok kulturális megvalósulásának egyike. És, ellentétben sokak vélekedésével, nem az összes agyfunkció szintézise. Ha például zenét hallgatunk, olyan kognitív- és érzésfolyamat zajlik, amelynek nem kell egy én-centrumban összegződnie. Mondhatni az agyban létezik az én mint kulturális konstrukció, de van a kint és a bent közti hálózat is, amelyben az agyi folyamatok zajlanak. És a kettő egyidejűleg létezik.

Mivégre konstruálták az ént az emberek?

Például arra, hogy felelősséget hordozzon.

De hiszen az agy sokkal több, mint az én?

Erről van szó. Tartózkodnunk kell attól, hogy az egészséges psziché európai modelljét hirdessük, ami abból indul ki, hogy az egészség egy hierarchikusan mindent uraló én volna. Az ázsiai nyelvekben például egyáltalán nincs szó az “én”-re. Japánul csaknem kifejezhetetlen, már csak azért is, mert udvariatlan lenne önmagunkat ilyen módon középpontba állítani. Egy kínai, akinek pszichés problémái vannak, nem feltétlenül beszél a problematikus énjéről. Szenvedéseit inkább ilyesformán juttatná kifejezésre: nincs abban a helyzetben, hogy társaságba bocsátkozhasson, önmagáról pedig amúgy sem beszél.

Ön most pszichés sérülésekről beszél. Mi a lélek? 

Az antikvitásban arra a képességre használatos fogalom volt, amivel a bennünk végbemenőkből egységet alakított. Úgy vélem, hogy az agy csodálatos modellként szolgál a lélek elgondolására. Tehát nem én-modellként, hanem lélek-modellként szolgál az agy. A lélek-modellben a dolgok nem zárultak le, mindegyre felmerülnek, újra és újra foglalkoztatnak bennünket, mindent felforgatnak, mozgásba hoznak. Ez részben öntudatlanul történik. Hiszen a tudat csak egy része a teljes történésnek; a reflektorfény, ami az agyterületeken vándorol, amihez képest a lélek mindent magában foglal.

Ez akkor azt jelenti, hogy a tudat a lélek része? 

Nem állítanám szembe a szellemet a lélekkel. Mindkettő egy összefüggés része. Fontos, hogy az ilyen paradoxonokat, kettőződéseket ne használjuk túl. Egy történésről van szó egyazon összességen belül. Ha önmagamat szemlélem, akkor azon neuronok nagy részét veszem igénybe, amelyeknek a szemlélet tárgyává kell válniuk. Azaz egyáltalán nem lépek ki a rendszerből. A dologban az a vicces, hogy a kilépés jelzése már magában az agy anatómiájában megvan – azáltal, hogy a neuronális feldolgozás során az egyik agyféltekéből át tudok menni a másikba. Ez ui. valamiféle részleges kilépés. Az agy rendszerén belül nem vagyok képes olyanná lenni, mint maga a rendszer, ám az, hogy az egyes féltekék 50 milliárd sejtje csak 200 millió sejt révén áll kapcsolatban a másik féltekével, már a rendszerek néminemű elválasztását jelenti.

Nem tesz-e bennünket, embereket ez a sok gondolkodás boldogtalanná? Lehet-e boldog egy kutya?

Egy gazdáját farkcsóválva üdvözlő kutyát képesnek tartok ennek megfelelő hangulatra. Az emberi boldogsághoz még megannyi bonyodalom járul, ami megnehezíti a boldogság elérését, ugyanakkor annál több dimenzióban és intenzívebben teszi átélhetővé. A boldogság a boldogságelmélettől is függ. És egy kutyának feltehetően nincs túl sok boldogságelmélete. Ebben nincs semmiféle leértékelés; az elméletek talán valóban a boldogság elvétését jelentik.

Mindenesetre a boldogság önmagában nem emberspecifikus?

Nem. De az emberi boldogságnak vannak sajátos tulajdonságai, melyek a reflektálással, önmagára vonatkozással, bonyolódással és mindennemű emberre tartozó dolgokkal függ össze.

Köze van a boldogságnak az időérzethez? A boldogtalanság azt is jelenti, hogy nincs jövőideje az embernek?

Kétségtelen: a boldogtalanságra jellemző magatartás, hogy az ember annyira reflektál valami múltbélire, hogy a jövőnek nem marad tere. Különösen akkor, ha valaki azt hiszi, hogy a múltban olyan hibát vétett, amit a jövőben sem tud helyrehozni. Boldogító bizonyára a döntő pillanat felismerésének és tétlen el nem engedésének képessége is. A görög mitológiában az alkalmas pillanatnak istene van: Kairosz. Úgy ábrázolják, hogy elől üstököt – tincset – visel, hátul kopaszra borotvált. A szerencsét csak akkor tudjuk üstökön ragadni, ha Kairoszt szemből látjuk. Ha elhaladt mellettünk, már késő és nem lehet változtatni.

A legmeghökkentőbb tézisei egyike az, hogy az agyban az igazságosság törvényei érvényesülnek. Mire alapozza ezt?

A kiindulópontot az jelentette, hogy az olyan fogalmak, mint igazságosság, sokkal régebbiek mint a matematikai fogalmak. A gyógyászatban vannak ezzel az övezettel érintkező fogalmak, mint például a mérlegelés. A páciensek gyakorlati kezelésében sosincs olyan algoritmusunk, amelyik megbízhatóan eldönthetné, miként kell eljárni. Mindig mérlegelni kell egy kicsit.

Az igazságossághoz is a mérlegelés szabadsága tartozik, nem pedig egy hűvös kalkulus érvényesítése. Ezek az eredmények a homloklebeny eredményei, ezt ma biztosan tudjuk. Érdekes, hogy ezek pont azok a régiók, amelyekben a pszichózisok is tombolnak. Ha tehát már nem megy egy helyzet kiegyensúlyozása, mérlegelése, ha tehát már csak szélsőségesen az énre vagy egy másikra vonatkoztatva történik, akkor kiesett a homloklebeny kiegyensúlyozó képessége, vagyis a legtágabb értelemben vett igazságosság működése.

A pszichotikus esetében tehát kibillent az igazságosság mércéje?

Pontosan. Nem képes már egyensúlyba hozni. Mindig az egészhez fűződő viszonylatokról van szó.

De honnan tud az agyunk erről az egészről, honnan tudja mi igazságos?

Ebben segít, ha az agyunkat nem egy köteg passzív tárolásra képes sejtszövetnek, hanem a 100 milliárd tevékeny elem csoportos ténykedésének tekintjük. Az aktiválódás jelentkezése és megszűnése, de az idegsejtek létrejötte és eltűnése is magasabb rendű csoportosulási folyamatokat fejez ki; végső soron a dolgok nagyobb összefüggését, olyan összefüggést, amit kiegyenlítő igazságosságként értelmezhetünk.

Holger Fuß (brand eins 2/2000)

Tillmann J. A fordítása

COPYRIGHT fordítás:  Tillmann J.A.

Megjelent: Műhely 2006/2

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: